Ugrás a tartalomra

A monarchia időszakába repíti a Népkertet a Sisi-emléknap

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2024. június 13. csütörtök 14:56
Százhuszonöt éve adták át a népkerti Sisi-szobrot. Ennek alkalmából emléknapot szerveznek, ahol felavatják a Sisi-sétányt, lesznek ismeretterjesztő programok, és a monarchia ételei is megkóstolhatóak lesznek.
Fotók: Juhász Ákos

Polgármestere, polgárőrsége, Polgári Bankja egyaránt van Miskolcnak, sőt a Polgári Törvénykönyv alapján dönt a vonatkozó ügyekben a bíróság is. Abból a polgári öntudatból, ami a kiegyezés utáni békeidőkre jellemző volt, mára kevés maradt a megyeszékhelyen. Ebből szeretne valamennyit feléleszteni, visszahozni a Sisi-emléknap.

Sétányt is avattak

– Szükség van egy olyan parkra a belvárosban, amire büszkék lehetünk, és ahol jól érezzük magunkat – fejtette ki a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Barkóczi István mérnök, üzletember, a Népkerti Vigadó tulajdonosa, aki szerint a futókör megnövelte a terület népszerűségét, erre lehet építeni.

– Sokan jönnek kocogni, sétálni. Ha ezt fokozni tudjuk más rendezvényekkel, látnivalókkal, akkor a Népkert még izgalmasabb színtere lehet a belvárosi életnek. Erre törekszünk a Vigadóban is.
A belváros legnagyobb parkjának egyetlen szobra a monarchia időszakába kalauzolja a miskolciakat. Sisinek nagy kultusza volt Magyarországon, így Miskolcon is szerették az emberek. A királyné halála után úgy döntöttek, egy szoborral tisztelegnek Erzsébet királyné emléke előtt. Stróbl Alajos munkáját 1899. június 17-én avatták fel.

– Egy, a Népkertet szerető baráti társasággal úgy gondoltuk, ideje megállni egy percre és ünnepelni. Ezért rendezzük meg a Sisi emléknapot. 2023-ban a közgyűlés döntött arról is, hogy a Népkert leghosszabb járdaszakaszát a közkedvelt királyné után – bár a legendákkal ellentétben valójában soha nem járt Miskolcon – Sisi sétánynak nevezzék el. Ezt a döntést szintén hosszú ideje ösztönöztük, hétfőn pedig hivatalosan is felavatjuk a sétányt – tudatta Barkóczi István.

Hétfőn hivatalosan is felavatják a sétányt.

A történelem tükrében

Az eseményen Reiman Zoltán amatőr helytörténész beszélt a 125 évvel ezelőtti rendezvényről.

– Az első magyar város volt Miskolc, ahol szobrot állítottak a királynénak.  Az avatáson rengeteg ember vett részt. Az a munka, ami kint áll a Népkertben, egyébként egy másolat, amivel találkozhatunk több helyen is: például Görömbölyön vagy Semmelweis Tagkórházban. Az eredeti szobor a Herman Ottó Múzeum Miskolc anno kiállításán tekinthető meg: erre alkalma is lesz a Sisi-emléknap látogatóinak.

A rendezvénynek egyébként a múzeum is helyszínéül szolgál majd. Jakab Mátyás történeti tárának vezetője, muzeológus elmondta egy ismeretterjesztő előadást is tartanak majd a korabeli Miskolcról.

– Arról is hallhat majd a közönség, hogy Erzsébet királyné alakja miképp jelenik meg a hazai művészettörténetben, és milyen párhuzam vonható köztük és a miskolci Sisi-szobor között – számolt be a muzeológus.

Az emléknapi programok egyébként ingyenesen látogathatóak lesznek.

Polgári tányér

A monarchia idején polgári élet egyik kiemelkedő színterei voltak az éttermek. Ennek az időszaknak a gasztronómiájába is belekóstolhatnak majd az érdeklődők a Vigadó séfjeinek köszönhetően.

– A jövő hét folyamán, hétfőtől péntekig exkluzív menüsorral készülünk a vendégeink számára – vetítette elő az étterem tavasszal szerződtetett gasztronómiai tanácsadója, Bajusz Gergely. – Az  Eszterházy-rostélyos vagy a Girardi szelet ugyanúgy megtalálható lesz nálunk, mint a borsjúbécsi. a Sacher torta, a bohém szelet és a császármorzsa – hangoztatta a gasztronómiai tanácsadó.


 A Sisi-emléknap programjai:

június 17-én hétfőn, 14 órai kezdettel

14:00 Találkozás a Herman Ottó Múzeumban (Görgey u. 28.).
14:10 Köszöntőt mond dr. Szolyák Péter a Herman Ottó Múzeum igazgatója.
14:15 ,,Miskolc anno". Jakab Mátyás osztályvezető, muzeológus és Barkóczi Ákos muzeológus előadása a polgári kori Miskolcról, valamint Erzsébet királyné emlékezetéről a századforduló magyar szobrászatában.
15:00 A Sisi sétány avatása a Népkertben. A sétányt felavatja dr. Barkóczi István a Népkerti Vigadó tulajdonosa, a népkerti fejlesztések ötletgazdája.
15:15 Ünnepi megemlékezés Erzsébet királyné szobránál. Az emlékezést vezeti Reiman Zoltán író, lokálpatrióta. A szobor legendáját felolvassa Barta Mária Viola színész.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!