Ugrás a tartalomra

Péntek esti rajtceremóniával kezdődött meg a Zemplén Rally

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. október 25. péntek 20:05
A HUMDA Országos Bajnokság idei hatodik, egyben utolsó futamát szerencsi központtal bonyolítják le, ezen a hétvégén eldől, hogy ki lesz idén a magyar ralibajnok.
Ezeken az utakon nyomják a gázpedált, meg volt a pályabejárás is pénteken. Fotó: Zemplén Rally

A Zemplén Rallyra előzetesen 109 páros nyújtotta be a nevezési szándékát. A mezőny két versenynap alatt 17 gyorsasági szakaszt, több mint 160 versenykilométert teljesít. A program egy ünnepélyes rajtceremóniával kezdődik pénteken este, a szerencsi Rákóczi várban felállított dobogón valamennyi autó felvonul. 

Az éles küzdelem szombaton reggel kezdődik és egészen vasárnap délutánig tart. Az ORB1 éves összetett versenyét jelenleg Csomós Miklós és Nagy Attila vezeti 157 ponttal, második helyen Turán Frigyes és Zsíros Gábor áll 124 egységgel. A harmadik Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt 121, a negyedik pedig Német Gábor és Németh Gergely 112,5 ponttal. Annyi biztos, hogy Turán Frigyes már nem lehet első, mert távol maradt a Zemplén Rallytól, Csomós, Velenczei és Német azonban vélhetően nagy küzdelmet vív majd az elsőségért.

A versenyzők és a navigátorok már túl vannak az adminisztratív és a technikai átvételen, valamint a pályabejáráson. A futam fantasztikus környezetben, a káprázatosan szép őszi Zemplénben zajlik majd az előttünk álló hétvégén. Érdemes kilátogatni a pályák szélére. Persze szigorúan csak a szervezők által kijelölt biztonságos helyekre. 

HUMDA ORB, ORC

Október 25., péntek

18:00 Rajtceremónia – Szerencs, Rákóczi-vár

Október 26., szombat

Gyorsasági szakaszok
GY1, 7:48 – Mád/1
GY2, 9:01 – Szemere/1
GY3, 9:44 – Fony/1
GY4, 10:32 – Erdőbénye/1
GY5, 12:30 – Mád/2
GY6, 13:43 – Szemere/2
GY7, 14:26 – Fony/2
GY8, 15:14 – Erdőbénye/2
GY9, 16:02 – Mád/3

Október 27., vasárnap

Gyorsasági szakaszok
GY10, 6:48 – Aranyosi völgy/1
GY11, 7:36 – Óhuta/1
GY12, 8:29 – Hernádvécse/1
GY13, 9:42 – Mezőzombor/1
GY14, 11:40 – Aranyosi völgyi/2
GY15, 12:28 – Óhuta/2
GY16, 13:21 – Hernádvécse/2
GY17, 14:34, Mezőzombor/2 (Power Stage)
Céldobogó, 15.04 – Szerencs, Rákóczi vár

 

 

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!