Ugrás a tartalomra

Ünnepi mérleg

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. december 27. hétfő 18:50
Átlagosan 70-80 esethez vonultak ki a mentők, a tűzoltókat pedig 27 alkalommal riasztották karácsony hétvégéjén. Közbiztonsági, közlekedési és bűnügyi szempontból nyugodtnak számított az ünnep. 

A Miskolci Mentőállomás vezető mentőtisztjének tájékoztatása szerint karácsonykor több koccanásos baleset volt, és a személyi sérüléses esetek száma is megnőtt, de szerencsére komolyabb baleset nem történt a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében. 

- Az elmúlt három napban átlagosan hetven-nyolcvan esethez vonultak a bajtársaink. Ebben voltak megrendelt mentőszállítások, kórházak közti átszállítások és természetesen olyan esetfeladatok, amikor akut megbetegedésekhez, illetve közlekedési balesetekhez, sérülésekhez kellett kivonulnunk – mondta el Leskó Diána.

Fotó: MiNap-archív (Juhász Ákos)

A rendőrség arról tájékoztatott bennünket, hogy az elmúlt három napban ötvenhárom közúti közlekedési baleset történt. Ebből négy személyi sérüléssel, negyvenkilenc anyagi kárral járt. Az engedély nélküli járművezetés és az ittas vezetés ezen a hétvégén is a visszatérő problémák egyike volt. Huszonnégy autósnál színeződött el a szonda, és huszonhárom bűnügyi feljelentés is érkezett a rendőrséghez. December 26-án délelőtt pedig Erdőhorvátiban egy nem mindennapi eset is történt. 

- Lovagolt egy helybéli fiatal hölgy, amikor a ló megijedt valamitől, majd ledobta őt. A megrémült állat bevágtatott a postahivatalba, ott pedig betörte az üvegfalat – árulta el Janasóczki Attila, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Illusztráció (fotó: MiNap-archív, Juhász Ákos felvétele)

A legtragikusabb fejlemény kétségtelenül a Dankó Pista utcai lakástűz volt, amely során egy idős férfi életét már nem tudták megmenteni. - Sajnos a legsúlyosabb eset Miskolcon történt vasárnap a Dankó Pista utcában, amikor is egy panelház harmadik emeleti lakásában füst keletkezett. Az ott lakók betörték az ajtót és eloltották a lángokat. A kiérkezett miskolci hivatásos tűzoltók átvizsgálták az épületet, átszellőztették azt. Az egyik szobában pedig egy holttestet találtak – számolt be a történtekről Hudák Andrea, a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő helyettese.

A szombati havazás Miskolcon nem okozott különösebb fennakadást a közlekedésben, de a hó és a jég még hétfőn is több helyen maradt meg - annak ellenére, hogy a Városgazda munkatársai szinte folyamatosan tisztították, síktalanították az utakat, járdákat és gyalogátkelőhelyeket. 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!