„Kis” éji zene Lillafüreden
Verses előadás, kerekasztal-beszélgetés, zenei színházi előadás és persze komolyzene minden mennyiségben. Második alkalommal rendezték meg a lillafüredi Palotaszállóban január 24. és 26. között a fesztivált.
Szombaton a „Kis” éji zene című koncerten (Mozart: Kis éji zene) Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, valamint Novák Irén is részt vett. A művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár érdeklődésünkre elmondta, örömmel értesült arról, hogy Lillafüreden, a Palotaszállóban van egy ilyen kezdeményezés egy téli fesztiválra. Nagy örömmel jött tehát újra Miskolcra.
Mácsai János zenetörténész elmondta, gazdag a hétvégi zenei kínálat a második téli komolyzenei fesztiválon, amit Kelemen Barnabás és Kokas Katalin talált ki és szervezett meg. Mint mondta, a legkomolyabb művektől az egészen könnyed műfajokig mindenfélét hallhat a közönség; vegyes és szórakoztató a kínálat.
– Egy nagyon izgalmas, nagyon vegyes műsor ez, két teljes napon át, ahol mindenki megtalálja azt a zenei csemegét, ami kedvére való. A Palotaszálló varázslatos helyszín, nagyon jól működik egyszerre a koncert- és szalonkörnyezet, oldott a hangulat. Távolabbi vidékekről is jönnek ide vendégek kifejezetten a program miatt – mondta.