Ugrás a tartalomra

Elárvult gólyafiókák cseperednek Mályiban

Detzky Anna / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2024. június 13. csütörtök 21:20
Már több mint harminc kisgólya köszönheti az életét idén nyáron a Mályi Madármentő Állomásnak.
Magyarország legnagyobb "gólyafészke" Mályiban található / Fotók: Koscsó Enikő

Szülő nélkül maradt, vagy a fészekből kipotyogott kisgólyák kaptak menedéket Mályiban. Némelyik még tojásként érkezett és a madármentő állomáson látta meg először a napvilágot. 

- Jelenleg harmincegy kisgólyánk van. Tegnap még huszonkilencen voltak, de ma érkezett hozzánk még kettő. Általában a szülők pusztulása, vagy a fészek kidobása miatt kerülnek ide – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője. 

– Ha a gólyapár egyik tagja elpusztul, például áramütésben és még nagyon picik a fiókák, vagy netán tojások vannak, akkor az egész fészekaljat ki kell mentenünk. Most is kilencen itt keltek ki nálunk a keltetőben. Az újonnan jött két súlyosan sérült kisgólyának pedig a harmadik testvére szörnyethalt, mert a nagy viharban leszakadt a fészkük. A sérülteket elkülönítettük és délután utaznak a Hortobágyi Madárkórházba műtétre – részletezte. 

A várva várt etetés

- Egy nap alatt körülbelül egy kilogramm húst eszik meg egy kisgólya jó étvággyal, aki a napi többszöri táplálkozáson kívül ivással és pihenéssel tölti az idejét. Tehát naponta 29 kilogramm húst kell biztosítanunk legújabb mentettkéinknek ahhoz, hogy később egészséges, vonulóképes, felnőtt gólyák legyenek. Egyébként a fehér gólya fokozottan védett faj és mivel minden gólya állami tulajdon, ezért nem nagyon fogdossuk őket – emelte ki a madármentő

Beszámolt róla, hogy ez a csapat különböző korosztályú. Egy hónapos és kisebb fióka is van köztük. A kikeléstől számított 64-65. napon lesznek röpképesek. Addig fognak a Mályi Madármentő Állomáson maradni. Elmondta, hogy ez a helyszín nem igazán alkalmas arra, hogy elengedjék őket, hiszen Mályi lakott terület és 22 voltos villanyvezeték is található a közelben. Általában a Hortobágyi Nemzeti Park Góré tanyáján, a semmi közepén szokták visszaadni a madarak szabadságát és onnan hagyják el az országot. 

Elanyátlanodva, de biztonságban

- Tavaly olyan sikeres volt a gólyanevelésünk, hogy már a mentőállomás udvarán a tojásból keltetett kisgólyák megtámadtak. Ez nagyon mókás volt és örültem neki, hiszen pontosan az a célunk, hogy ne kötődjenek az emberekhez, maximum egyhez. Éppen ezért rajtam kívül senki más nem foglalkozik velük. Afrikában így nagyobb biztonságban lesznek, mert nem fognak senkitől élelmet kunyerálni – hangsúlyozta. 

Kifejtette, hogy a madármentő állomáson összességében körülbelül kétszáz-kétszázötven állat tartózkodik egyidejűleg. A lakásuk pedig tele van fiókákkal, kisrigókkal, kiscinkékkel, kisfecskékkel. Nyáron átlagosan húsz állat érkezik naponta. Ugyanis ez az időszak arról szól, hogy a bajba került fiókákat, vagy kölyköket megpróbálják életben tartani. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!