Ugrás a tartalomra

Két évtized alatt megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. augusztus 16. szerda 16:16
A betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz - közölte a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT), amely kedden online sajtókonferencián hívta fel a figyelmet a rendszeres önellenőrzés és bőrgyógyászati vizsgálat fontosságára.

Prof. Dr. Wikonkál Norbert a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke kijelentette, küldetésüknek tartják a megelőzésben és korai felismerésben való részvételt - közölte az MTI.

A globális felmelegedés miatt nő a kockázat, hiszen egyre tovább éri UV-sugárzás a szabad bőrfelületeket. A betegség különösen gyakori fiatal nők és idősebb férfiak körében - tette hozzá a szakember. A tudatos hozzáállás nagy jelentőségű - hangsúlyozta, javasolva az önvizsgálatot, illetve a családtagok ellenőrzését, valamint évente szakorvosi vizsgálatot.

Prof. Dr. Gyulai Rolland a Magyar Dermatológiai Társulat korábbi elnöke ismertette "A melanóma hazai morbiditási és mortalitási helyzete a XXI. század első két évtizedében" című vizsgálat eredményeit - idézi az MTI.
Gyulai Rolland azt is közölte,

hogy húsz év alatt megduplázódott a nem melanoma típusú bőrdaganatok száma. Évi 2500 melanoma, 4500 laphámrák és 17 ezer bazálsejtes karcinoma megbetegedést diagnosztizálnak.

A professzor beszámolt arról hogy a 2011 és 2019 közötti 23 ezer melanomás beteg átlagéletkora 60 év volt, az ötéves túlélés esélye 75 százalék - a nőbetegeknél 80, férfiaknál 70 százalék. A 2011-12 és 2017-19 éveket összehasonlítva több mint három százalékkal nőtt a túlélési esély. Ebben szerinte szerepet játszanak a figyelemfelhívő kampányoknak köszönhető kori felismerés, illetve az új, hatékonyabb gyógyszerek.

A túlélési esélyek nagyjából megegyeznek a többi közép-európai országgal - hangsúlyozta Gyulai Rolland. Figyelmeztetett, hogy a nagyon világos bőrtípusúak számára már kisebb UV-sugárzás is veszélyes, és szoláriumban is kaphat valaki nagy terhelést. Bármilyen bőrelváltozásnál ajánlott orvoshoz fordulni, ami nem múlik el pár nap alatt, hanem növekszik - tette hozzá.
 
 A Magyar Dermatológiai Társulat közleményében kiemeli: a modern terápiáknak köszönhetően jelentősen csökkent a halálozások aránya a melanoma miatt, de a későn felfedezett betegség még mindig évi 300-400 áldozatot követel. A korai felismeréssel a statisztikai adatok szerint 98,3 százalékos az ötéves túlélés valószínűsége, míg ez az arány az első nyirokcsomóáttét megjelenése esetén 62,4 százalékra csökken, ha pedig a melanoma távoli, szervi áttétet is ad, az 5 éves túlélési arány 16 százalékra zuhan, az elmúlt években megjelent korszerű terápiás megoldások ellenére is.

Borítókép: arvai-barta.hu

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!