Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: "Istened uralkodik! Halld, őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az ÚR a Sionra. Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az ÚR, megváltotta Jeruzsálemet! Kinyújtotta szent karját az ÚR minden nép szeme láttára. Meglátják majd az egész föld határán Istenünk szabadítását". /Ézs 52, 7-10/

Karácsonyváró gondolatainkba engedjünk be egy különös érzést, talán emléket: ami akkor ért el, amikor azt a bizonyos első pillanatot átéltük. Amikor megérted, hogy mégis jóra fordul az, ami pedig egészen rossznak tűnt addig! Amikor meghallod a jó hírt, és kövek gördülnek le a szívedről. Amikor megérted, hogy mi volt a cél, és összeáll a kép, hogy így sokkal jobb lesz. Amikor feltűnik az örömhírt hozó lába a hegyeken! És akik őrtornyok tetején kémlelik a vidéket, őrzik a veszedelemtől – ezt észreveszik. És aztán kiáltva továbbadják. Hogy terjedhessen! Egyik ember mondja a másiknak, szaladjanak egymáshoz, minél gyorsabban, minél több helyre jusson el a jó hír…

Ádventi, karácsonyi időben jó hír, ami futótűzként terjedhet szét: Isten uralkodik! Azaz: nem kell rettegni és félni; és megundorodni és odadobni; meg ráhagyni, és engedni, és nem törődni vele, mert: Isten uralkodik. És ha Ő uralkodik, akkor az történik, ami jó. Ami az Ő akarata. Mi vagyok én, hogy felülírjam, hogy kritizáljam, hogy bíráljam?

Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Az örömhír, a jó hír görögül „euangelion”. Jó üzenet. Az angyalok, a hírvivők hozzák-viszik. Van, hogy angyali karban szólal meg ez, templomban vagy a betlehemi éjszakán a pásztortüzek mellett – de van olyan is, amikor szelíd hangú telefonban, rövid sms-ben, egy újraadott ölelésben vagy egy apró fejbólintásban, ami szinte alig látható: na gyere, menjünk együtt!

Békesség és szabadulás együtt jár. Hogy nyugalmam van, és nem bánt, tép, zilál szét a gondolat, a vágy, a bosszú, magam féltése, büszkeségem kevélysége – hanem nyugodt tudok maradni, mi több, eltölt a nyugalom. Nem feszít, és nem rág, mélyíti a sebet semmi sem odabent.

Ujjongjatok hát Jeruzsálem romjai! Igen. A romoknál tartunk. Jeruzsálem egy olyan város, ahol a Jézus korabeli utcaszint eléréséhez 2 m-t kell a régészeknek ásni. Újjáépült olyan sokszor. És itt is van egy rögzíthető pillanat: amikor az újjáépítés elkezdődik. Talán nem az, amikor az első kapavágást, vagy az első terveket előkészítik, hanem amikor elkezdenek végre hinni abban, hogy tényleg lehetséges! Ujjongjatok hát Jeruzsálem romjai, mert az Úr uralkodik!

És a próféta tartogat a végére is egy – immár – jövő idejű mondatot! Az egész Föld meglátja majd Isten szabadítását. Mindenkié lesz és lehet! Nincs szűkre szabva, hogy csak a megfelelően kegyesek, jó indulatúak, templomjáró emberek látják meg, hanem mindenki. Azok is, akik most még nem akarják észrevenni az örömhírt, mert oly’ könnyen negligálható. Átléphető, nem komolyan vehető. És azok is megláthatják, akik kétségbeesve keresik, és azt érzik, nem találják. És azok is, akik azt gondolják, talán igaz. És azok is – hát hogyne -, akik akarják, és odaadják magukat!

Engedjétek, engedjük hát, hogy az Úr megvigasztaljon bennünket!

Buday Barnabás evangélikus esperes