Ugrás a tartalomra

Mekk Eleket ábrázoló bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta

mti.hu
Utoljára módosítva
2024. június 13. csütörtök 21:08
A Mesehősök bélyegsorozat részeként Mekk Eleket ábrázoló, sorszámozott alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) együttműködésben.
Fotó: MTI

Mint a csütörtöki budapesti bélyegblokk-kibocsátó ünnepségen elhangzott, a Magyar Posta és az MTVA több évre visszanyúló együttműködésének eredményeként már a hatodik alkalmi bélyegblokk jelenik meg a Mesehősök sorozatban – adta ki közleményében az mti.hu. A Süsü, a sárkány; a Frakk, a macskák réme; a Kukori és Kotkoda; a Mazsola és Tádé; valamint a TV Maci figurái után Mekk Elek, az ezermester figurája tűnik fel a bélyegblokkon.
 
Az ötvenedik születésnapját ünneplő Mekk Elek bábfilmsorozat sikeréhez hozzájárult Romhányi József zseniális rímhasználata, valamint a Ránki György zeneszerző által alkotott dallamvilág is - mondta Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója. A bábműfaj egy olyan műfaj, amelynek nem lenne szabad elvesznie és kihalnia - hangsúlyozta, majd reményének adott hangot, hogy a jövőben is fognak készülni a fiatalabb korosztályok számára oktató-nevelő célú bábfilmsorozatok.

A 13 részes bábfilmsorozat generációkon átívelő hatása nem csak a kedves figurákban, a humánus történetekben rejlik, hanem a mélyebb üzenetekben is - mondta Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. alelnöke. A mese történései arra is felhívják a figyelmünket, hogy ha nem leljük örömünket egy szakmában, vagy nem érezzük magunkat abban tehetségesnek, akkor bátran érdemes új szerepkört kipróbálnunk - tette hozzá.

Mekk Elek, a magát ezermesternek kikiáltó kecske története Romhányi József tollából született 1973-ban és 1974-75 között volt először képernyőn. Az egyes epizódokból sorra kiderül, hogy a mesehős valójában egyáltalán nem ért a házát díszítő cégérekhez tartozó különféle mesterségekhez, de a szakmai hiányosságait megmosolyogtató kreativitásával igyekszik pótolni. A sorozat utolsó részében végül megmutatkozik hozzáértése, így a szabóságot jelképező cégért megtarthatja.

A bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei szerint a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült negyvenezer példányban.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!