Csókay Károly idős jezsuita atya mutatta be búcsúmiséjén Csápori-Papp Nórát, aki kerekesszékbe kényszerült, de nem veszítette el a hitét. Sőt környezetében lépten-nyomon Isten szeretetéről tesz tanúbizonyságot. Megismerkedésünk alkalmával is mosolygósan, kedvesen érkezett beszélgetésünkre egy lakhelyéhez közeli, ismert diósgyőri cukrászdába.

- Szerencsésnek tartom magam, hogy olyan családba születtem, ahol a nagypapám mélyen vallásos volt és édesanyám is. Édesapám vonalán pedig mindenki református volt, néhányan lelkészek is. Anyukám vallását követve katolikus lettem. A Szent Anna Plébániára jártunk és intenzíven részt vettem az egyházi életben. A hittanos csoportba és az énekkarba is bekapcsolódtam – számolt be Csápori-Papp Nóra.

- Csókay Károly atyához 30 éves barátság fűz. Számomra nagy példakép, sokat köszönhetek neki, ezért nagyon fog hiányozni most, hogy Budapestre költözik. Egyébként még gimnazistaként ismertem meg, amikor ösztöndíjasként egy évet töltöttem Amerikában, ahol elkezdtem spanyolul tanulni. Miután hazajöttem, folytatni szerettem volna a nyelvtanulást, mert később nyelvekkel akartam foglalkozni, és spanyoltanárt kerestem. Ő elvállalta az oktatásomat, mivel korábban Chilében szolgált. Néhány évig jártam hozzá, a vallástól teljesen függetlenül. Nagyon ígéretes élet állt előttem – mesélte.

Kívül-belül összetört

Elmondta, később, amikor Budapestre kezdett főiskolára járni szakdiplomácia szakra, akkor újra meg kellett harcolnia a hitéért és megkeresni azokat a közegeket, ahol ezt megélhette. Viszont az igazi hitharcokat már a fővárosba költözése után két és fél évvel, 24 éves korában, az autóbalesetét követően vívta. A tragédia hatására három évre összeomlott lelkileg, és békétlenségbe süllyedt. Megkérdőjelezte azt is, hogy Isten jó-e.

- Nagyon súlyos balesetet szenvedtem, éppenhogy túléltem. Egy időre kómába kerültem, és alig tudtak leszedni a lélegeztetőgépről. Mindenem összetört, és úgy férceltek össze. Máig több vas található a testemben. Károly atya az elsők között látogatott meg a kórházban. Majdnem egy évet töltöttem bent, mert addig tartott a rehabilitáció – emlékezett vissza.

- Mivel a fejem is sérült, nem volt biztos, hogy ép marad a tudatom. Olyat is mondtak nekem, hogy nem leszek képes ülni. Ez mind nem következett be. Viszont azt egészen biztosra lehetett venni, hogy nem fogok tudni felállni a kerekesszékből, mert eltört a gerincem. Nagy fájdalmakkal küzdöttem. Amikor hazakerültem, akkor fogtam csak föl igazán, hogy mi történt. Egyszerűen nem bírtam visszarázódni a megszokott környezetembe, mert mindenben akadályokba ütköztem, és segítségre szorultam. Nem esett jól kimenni az utcára, vagy találkozni a barátaimmal – idézte fel. Hozzátette, hogy a mai napig görcsölnek a lábai, és fantomfájdalmai vannak.

Jó emberek támogatták

Megosztotta, hogy a szülei és a legjobb barátai végig mellette álltak. A kutyusa visszavitte az emberek közé, és új barátokat ismert meg. Felkereste néhai Zachár Géza atya, a Szent Anna-templom volt plébánosa és néhai Mikolai Vince atya, a diósgyőri római katolikus templom előző plébánosa, aki havonta meglátogatta.

- A balesetem előtt úgy tűnt, hogy minden stimmel körülöttem. Aztán lenullázódott az életem, és három évre lelkileg teljes sötétségbe, reménytelensége süllyedtem. Viszont éppen akkor halt meg Szent II. János Pál pápa. Nagyon hasonlított nagypapámra, a hősömre. Ahogy az idős szentatya búcsúzott, azt üzente a fiataloknak, hogy „Legyetek derűsek, én is az vagyok!” Ez a mondat nagyon mellbe vágott, és elkezdtem sírni. Az előző éveket kisírtam magamból, és azt követően ismét meg tudtam nyílni a külvilág, az emberek és Isten felé. A fény újra beáramlott az életembe, amit máig ajándékként élek meg – számolt be.

Megélte Isten szeretetét

Megtapasztalta, hogy ez a nagyon új és összetörtnek, csonkának tűnő élet, a hittel és a jó emberek áldozata révén belső békét ad. Azzal ellentétben, amikor sikeres emberként csak vágyott erre a békére. Megfogalmazta, hogy a boldogság nem külső körülményektől, hanem az Istennel való személyes kapcsolat minőségétől függ.

- Újra átéltem az örömöt, elkezdtem ismét hálát adni, sokat imádkozni és templomba járni. Az imák segítségével átéltem, hogy a Jóisten minden állapotomban elfogad, és mindig jelen van. Ha pedig az életem minél több területét átadom neki, gondot visel róla, hiszen annyira szeret, hogy meghalt értünk. Most sokkal intenzívebb a kapcsolatom vele, mint valaha volt – árulta el.

Reményt ad másoknak

A balesete óta csak hason tud aludni és más szigorú szabályai is behatárolják az életét. Elsorolta, hogy minden nap reggel 6-kor ébred, és akár egy órát is imádkozik. Ahhoz, hogy fel tudjon kelni, fél órát tornáznia kell, mivel a törzse és a lábai nem mozognak. Általában délelőtt dolgozik, elvégzi a feladatait és kicsit olvas. Tavasztól őszig igyekszik minden nap sportolni a handbike-jával. Délután pedig idős szüleinek segít, közösségbe és szentmisére megy.

- Észrevettem, hogy bár az én keresztem a kívülállók számára is látványos, mindenki másnak is megvan a sajátja, amivel küzd. Ugyanakkor minden emberben él a vágy, hogy kapcsolatba kerüljön Istennel, és reménységet tudjon meríteni belőle. Ezért ma próbálom a Teremtő jóságát továbbadni másoknak beszélgetéseken keresztül és szolgálattá tenni a tapasztalataimat. Mindeközben igyekszem jobb emberré válni, és az összes területen követni az Úr akaratát – summázta.