Ugrás a tartalomra

Eddig maradnak a választási plakátok 

Balogh Csilla
Utoljára módosítva
2024. június 13. csütörtök 13:42
Az óra ketyeg, július kilencedikéig minden jelölő szervezetnek el kell tüntetnie a választási plakátot a közterületekről. A határidő után a Városgazda folytatja, a munka költségét pedig az érintetteknek kiszámlázza.
Már nem sokáig csúfítja plakáttenger a közterületeket. Fotók: Juhász Ákos

A szavazást követően harminc napig maradhatnak kint a választási plakátok, ennyi idejük van a jelölteknek és a jelölő szervezeteknek, hogy eltávolítsák azokat – mondta el lapunknak Miskolc jegyzője.

– A választási eljárásról szóló törvény alapján ezeket a plakátokat, falragaszokat és egyéb ilyen típusú dokumentumokat a közterületekről harminc napon belül kell eltávolítani, annak, aki kihelyezte, vagy akinek az érdekében kihelyezték azokat. Ez azt jelenti, július 9. napjáig kötelesek a jelöltek és jelölő szervezetek eltávolítani a plakátot. A szabályok minden plakátra vonatkoznak, amelyek a jelölteket, jelölő szervezeteket népszerűsítenek a kampányidőszakban – részletezte Ignácz Dávid.

A plakátok eltávolításának menetével kapcsolatban a jegyző kifejtette, a határidő lejártát megelőzően a Helyi Választási Iroda vezetője tájékoztatja az érintett jelölteket, illetve a jelölő szervezeteket a választási plakátok határidőben történő eltávolításáról.

A Miskolci Önkormányzati Rendészet a határidő lejártát követően ellenőrzi a plakátok eltávolítását és értesíti a Helyi Választási Irodát az esetlegesen el nem távolított plakátokról. Ebben az esetben a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. gondoskodik a plakátok eltávolításáról. Természetesen ennek költségét az érintett jelölő szervezeteknek (pártoknak, civil egyesületeknek) kell megfizetnie.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!