Az ide látogatók találkozhattak a Star Wars legendás hőseivel, készíthettek zselészörnyeket, láthattak látványos kémiai és fizikai kísérleteket. Részt vehettek látványcsapoláson és alumíniumöntésen, betekinthettek a bitcoin és a kriptovaluták világába, vagy akár azt is megtudhatták, hogy milyen rögös út vezet a joghallgatói léttől a gyakorló jogászságig, még akkor is, ha az illetőt Kossuth Lajosnak hívják – csak hogy néhányat említsünk a sok-sok program közül.
A rendezvényt Czap László nyitotta meg. – Tizenhárom éve vesz részt a Miskolci Egyetem a Kutatók éjszakáján. Minden évben mind a hét karunk megmutatja oktatási és kutatási palettáját. Továbbá a könyvtár, a Konfuciusz Intézet és az Idegennyelvi Oktatási Központ is kinyitja kapuit. A több mint száznegyven program között kicsik és nagyok is megtalálják az érdeklődésüknek megfelelőt. Einstein azt mondta magáról, hogy nem voltak különösebben tehetséges, csak borzasztóan kíváncsi. A kíváncsiság tehát az egyik legfontosabb kutatói erény. A felmérések szerint az ötéveseknek a kilencvennyolc százaléka zseni, a tízéveseknek harminc százaléka, a tizenöt éveseknek tizenkét százaléka, a felnőtteknek viszont csak két százaléka. Bízom abban, hogy akad a látogatók között olyan fiatal, aki ezen az éjszakán találja meg a hivatását – mondta az egyetem rektorhelyettese.
Pfliegler Péter alpolgármester több okból tartja fontosnak a rendezvénysorozatot. – Egy részről egy nagyon szórakoztató program. Más részről pedig a középiskolás korosztály tagjainak nagy segítség, ha megismerheti a lehetőségeit, a Miskolci Egyetem nagyszerű kínálatát, hiszen ideje elgondolkoznia rajta, hogy hova menjen továbbtanulni.
Az egyetemre évről évre kilátogató vendégeknek mindig készülnek újdonságokkal. Harczos Orsolya, a Magyar Vöröskereszt helyi önkéntes központjának vezetője, szakmai munkatársa egy új játékot mutatott be a résztvevőknek. – A First Aid Game nevű játékosított szerkezet az újraélesztés technikájának helyes elsajátításában adhat jelentős segítséget: csak akkor enged hozzáférést a játéktérhez, ha a játékos elsajátította az elsősegélynyújtás legelemibb fogásait.
A rendezvénysorozaton számtalan család jelenik meg, mert kiváló szórakozási lehetőség mindenki számára. Kiss Levente például programozó lesz, ha nagy lesz. – Most itt az tetszett legjobban, mikor tejbe színezéket öntöttünk meg vízbe borsot. A szappanos kezem elől menekült a bors, de ha lemostam róla a szappant, attól már nem félt.
Kótai Csenge pedig a planetáriumra volt kíváncsi. – Környezetből tanultunk róla, és kíváncsi vagyok, hogy ez élőben hogy néz ki – nyilatkozta a kislány.
A Kutatók éjszakája a város egyéb pontján is várta az érdeklődőket, természettudományos laboraikat mutatták be az iskolák, valamint olyan kutatóintézet is beengedte irodáiba a kíváncsiakat, mint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft.