Ugrás a tartalomra

Városrészeket köt össze – átadták az Y-hidat

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. december 12. hétfő 17:46
A Vörösmarty utcát és a turbókörforgalmat már vasárnap óta használhatják az autósok, az Y-hídon pedig hétfőn 16 órakor indult meg a forgalom.
Átadták az Y-hidat - Juhász Ákos képgalériája

Lezárult Miskolc egyik legösszetettebb infrastrukturális fejlesztése, hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között átadták az új Y-hidat. A projekt részeként megépült turbókörforgalmat és a négysávossá bővített Vörösmarty utcát már vasárnap át(vissza)adták a forgalomnak, az Y-hidat viszont csak az átadó után, hétfő délután vehették ismét birtokba az autósok.

Az eseményen először Nyul Zoltán, az év végén megszűnő és az Építési és Beruházási Minisztériumba beolvadó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIFI Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese szólt, aki úgy fogalmazott, az projekt átadásával – valamint a kapcsolódó beruházások jövő tavaszi befejezésével – megszűnnek a környéken csúcsidőben jelentkező torlódások és egyszerűbbé válik a Tiszai pályaudvar megközelítése.

- Miskolcon egy olyan sokrétű beruházási csomag valósult meg, amely jelentős közlekedési hatásai, hálózati szerepe mellett a városrehabilitáció fontos eszköze is volt. A különféle közlekedési módok biztonságos igénybevételét lehetővé tevő fejlesztés a városképet is pozitívan meghatározó emblematikus műtárgyakkal gyarapítja a várost – hangsúlyozta.

Nyul Zoltán elmondta még: a beruházás folyamatos egyeztetés mellett valósult meg, és mind a NIF, mind a kivitelező HE-DO konstruktívan állt a változásokhoz. Így épülhetett meg a Csokonai utca meghosszabbítása és az Y-híd melletti park is, valamint a projekt teljes érintett szakaszán cserélték a közműveket, hírközlési kábeleket.

A projekt több mint 15 milliárd forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően valósult meg – ezt már Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője mondta el. „Ez a híd most kárpótol minden miskolcit azért a sok kellemetlenségét, amivel az építkezés járt, hiszen most a korábbiakhoz képest sokkal jobb lesz a belvárossal való összeköttetése Szirmának és Martinkertvárosnak” – jelentette ki Csöbör Katalin, aki hozzátette, a jövőben megújul a teljes Kisfaludy utca és kerékpáros útvonal is készül a városrészben, ő maga pedig a jövőben is megtesz majd mindent azért, hogy Miskolc tovább fejlődhessen.

Veres Pál, Miskolc polgármestere példaértékűnek nevezete a most lezárult beruházást. „A közlekedés valóban könnyebbé válik, de nézni kell azt is, hogy ez egy komplex közlekedésfejlesztési csomag része, hiszen a tervezés alatt álló további ütemeknek köszönhetően a további ütemekben elkészülhet majd a hármas főút kivezetőjének egy új, a Zsolcai kaput elkerülő szakasza. Ehhez kapcsolódóan természetesen a város teljes közlekedési rendszerét is újra kell gondoljuk, hiszen az látható, hogy miközben a közlekedés hihetetlen fejlődésen ment át az elmúlt években, ezt a város úthálózata nem, vagy csak alig követte le” – mondta városvezető.

Fotók: Juhász Ákos

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, keddtől a tömegközlekedés is használatba veszi az új és megújult útszakaszokat. December 13-án, kedden üzemkezdettől változik az 1É-s, 14G-s, 3-as, 3A-s, 21-es, 24-es, 43-as, 44-es, 101B-s és az Auchan 1-es (Auchan Borsod) autóbuszok közlekedése. A közlekedési változásokról részletesen ebben a cikkünkben írtunk. Az építkezés miatt az elmúlt hónapokban több miskolci, önkormányzati fenntartású út forgalmi rendje is megváltozott. Mint megtudtuk, ezeken a szakaszokon a következő napokban állítják vissza a beruházás előtti, eredeti közlekedési rendet.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!