1

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) miskolci csoportja és az Éltető Lélek Alapítvány koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott kedd délután a Széchenyi utca 33. számnál kihelyezett emléktáblánál. 

Az ÁVH által irányított műveletet a legnagyobb titoktartás és szervezettség jellemezte. A végrehajtó szervek válogatás nélkül deportáltak egész családokat, sokszor az éjszaka közepén, csak néhány percet, esetleg órát hagyva a készülődésre. 

A KÉSZ miskolci elnöke is emlékeztetett: tisztelet és köszönet illeti azokat az őseinket, akiknek több mint hetven esztendővel korábbi kiállása a mai napig hat. Menyhárt Szabolcs úgy fogalmazott: a történtek nem tudták megtörni a nemzet gerincét, hiszen a rendszerváltást követően a magyarság közösségei újra egymásra találhattak.

„A nemzet egyetemes szabadságvágya és önrendelkezés iránti óhaja nem megtörhető” – hangoztatta.

Miskolcon 1952. június 25-én éjfél és hajnali 3 óra között történt a kitelepítés. Három óra alatt 550 embert vittek el a városból úgy, hogy reggel senki nem tudta, hogy itt voltak. A vagonírozás Miskolcon a Gömöri pályaudvaron, Sajószentpéteren, Sajóecsegen, Hernádnémetiben és Nyékládházán volt. Egy vagonban két családot szállítottak el. Mindennek nyomát az újságokban, a levéltárakban hiába keressük –  derült ki Holopcev Péter történész ünnepi beszédéből, aki az akkori helyi családok szenvedéstörténeteit elevenítette fel.

A keddi megemlékezésen megjelentek olyanok is, akik személyesen élték át az elhurcoltatást. Az ő beszámolóikat követően az Éltető Lélek Irodalmi Kör Egyesület részéről Kardos Katalin Tréki-Török Andor Hortobágyi imádság c. költeményét olvasta fel az egybegyűlteknek.

A táblánál a fent említett egyesületek és a CÖF Klub Miskolc mellett végezetül Veres Pál polgármester is elhelyezte a megemlékezés koszorúját.