Ugrás a tartalomra

Idén is több milliót fordítanak mecenatúrára 

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2024. június 05. szerda 11:02
Három mecénási alapból csaknem hatmillió forintot ítélt oda ebben az esztendőben az önkormányzat.
Fotók: Mocsári László

Ahogy arról lapunk is beszámolt: az elmúlt esztendők gyakorlatához hűen március elején ismét kiírták azt a pályázatot, melyre egy hónapon keresztül várta a jelentkezéseket az önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottsága.

Az alapvetés ezúttal is az volt, hogy elsősorban ne az önkormányzati fenntartású intézményeket támogassák, hanem kedvezzenek a város más szereplőinek is a támogatásokkal – számolt be a témában tartott sajtótájékoztatón a bizottsági elnök szerda reggel a Városháza teraszán.

Bazin Levente beszámolójából megtudtuk: idén a kulturális alapból 21 intézményt, szervezetet és rendezvényt támogattak – mintegy 3 millió forintból. Ugyanez a mutató – taglalta a várospolitikus – a turisztikai alap esetében 7 és 1,5 millió, míg a sport-alap vonatkozásában 12 és 1,2 millió forint.

Hozzátette: mindezzel a többi közt a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar nyári térzene-sorozatát, a Görömbölyi Juniálist, a Földes Ferenc Gimnázium Diáksport Egyesületét vagy éppen a most hétvégén tartandó XVIII. Miskolci Fröccsfesztivált is támogatja az önkormányzat.

A bizottság elnöke emlékeztetett: a minimális támogatások ötvenezer forintos összegét az elmúlt években megduplázták, továbbá az igénylés adminisztratív teendőit is gördülékenyebbé tették.

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!